2010. március 31., szerda
Szobafestésről
A felületre felvitt anyagot a nagy felületeken hengerrel (Teddy hengerrel) a sarkokat, és egyéb pl. ajtóval, ablakkal érintkező részt, kis ecsettel óvatosan és precízen kell kenni. A falra először célszerű alapozni. Ezt például vakolást követően mély alapozóval tehetjük meg. A mély alapozó hivatott a szobafestés folyamatában a vakolt, vagy korábban csiszolt fal felületen a port megkötni, és a később felvitt festéknek is jó „színelőhívó” jellege lesz. Ezt követően már a felület jól kezelhető.
Üdv:
Barna.
Webem: szobafestés,mázolás,tapétázás,szoba festés,építőipari munkák,hőszigetelés,dryvitozás,szobafest,budapest,festés,szoba,felújít,szigetelés,szoba-festés,precizitás
2010. március 25., csütörtök
Zománc égetés
Most a zománc égetéséről mondok nektek néhány szót.
Az égetést hőlégfúvóval csináljuk, úgy hogy miközben a festékes felületet melegítjük és kellően meleg hőmérsékletre égettük, spaklival, vagy valamilyen célszerszámmal óvatosan kaparni kezdjük. Óvatosan kell kaparni a (pl: ajtó vagy ablak) felületet, mert ha erősebben nyomjuk a fához a kaparó eszközt, akkor könnyen lejöhet az égetett felülettel együtt a fa anyaga is.
Üdvözlettel:
Barnabás
szobafestés,mázolás,tapétázás,szoba festés,építőipari munkák,hőszigetelés,dryvitozás,szobafest,Budapest,festés,szoba,felújít,szigetelés,szoba-festés,precizitás
2010. március 4., csütörtök
Szobafestés tippek trükkök
A mai tipp, a sima (fehér) alapozás festésről illetve ehhez kapcsolódóan fog szólni. Méghozzá arról, hogy a sima fehér festések esetében javasolt termék (a tapasztalatok alapján) a trilak terméke a "Héra" diszperziós alapú festék.
Kapcsolódó linkje: http://www.trilak.hu/products/product.php?id=616
Ez széles körben a termékleírásban szereplő funkciókra alkalmas. A festék hígítás tekintetében ugyan kicsit hígítható kb. 16l-es kannához 0,8 és 1l közötti víz keverésével. De a legjobb hatás érdekében nem szükséges hígítani. Főleg akkor nem mikor erősen szennyezett és foltos falra kell felhordani a festéket.
Üdv:
Árva Barnabás
Ügyvezető ig.
Festékszer Kft.
webem, blogjaim, magyarul angolul, és németül olvassátok :) : http://www.festekszer.hu ; http://szobafests.blog.com/ ; http://mindennapokmindene.blog.nlcafe.hu ; http://szobafestesfestekszer.blog.de ; http://szepvilag.blog.hu/ ; http://moviesforyou.blog.hu ;
http://market-inga.blog.hu ; http://eletempercei.blogspot.com/ ; http://hakereselesnemtalalsz.blog.hu/ ; http://szobafestes.blogol.hu ;
2010. március 3., szerda
Tapétázás Tippek Trükkök 1.
A panel lakásokban a falakat melyet (beton, vasbeton táblákból, panelekből állnak) nem szükségszerű tapétázás előtt glettelni. Akkor ha a fal egyenetlenségeket kitüremkedéseket tartalmaz, akkor rendben van, de alap helyzetben a rendesen megkapart fal felületére jól felvihető a tapéta.
Üdv:
Barnabás
Website: http://www.festekszer.hu
Mottónk: Mert ami az Ön lakásának ékszere az cégünk profi falfestészete...
Fő tevékenységeink: Szobafestés, mázolás, tapétázás, hőszigetelés, dryvitozás, építő ipari munkák kivitelezése. látogass el hozzánk a profi megvalósításokért.
webem, blogjaim, magyarul angolul, és németül olvassátok :): http://www.festekszer.hu ; http://szobafests.blog.com/ ; http://mindennapokmindene.blog.nlcafe.hu ; http://szobafestesfestekszer.blog.de ; http://szepvilag.blog.hu/ ; http://moviesforyou.blog.hu ;
http://market-inga.blog.hu ; http://eletempercei.blogspot.com/ ; http://hakereselesnemtalalsz.blog.hu/ ; http://szobafestes.blogol.hu ;
2010. március 1., hétfő
Hőszigetelés tippek, tudnivalók... 3.
A kültéri vakolat felhordást nem kezdheted meg esős, vagy csapadékos időben, mert a nedvesség nem engedi megkötni az anyagot, továbbá a nagy nedvesség le is moshatja a felületre felhordott rétegeket.
Üdv:
Barna.
webem, blogjaim, magyarul angolul, és németül olvassátok :): http://www.festekszer.hu ; http://szobafests.blog.com/ ; http://mindennapokmindene.blog.nlcafe.hu ; http://szobafestesfestekszer.blog.de ; http://szepvilag.blog.hu/ ; http://moviesforyou.blog.hu ; http://market-inga.blog.hu ; http://eletempercei.blogspot.com/ ; http://hakereselesnemtalalsz.blog.hu/ ; http://szobafestes.blogol.hu ;
2010. február 26., péntek
Hőszigetelés tippek, tudnivalók... 2.
Tipp:
A normál méretű 100 centi hosszú és 50 centi széles hungarocell szigetelésekhez javasolt anyag a masterfix ragasztó. Jó minőségű, és nem túl drága, megbízhatóan használható anyag. Leírást róla itt találsz:
http://www.masterplast.hu/index.php?mid=17&act=prd&cid=31&pid=320
Tudnivalók:
A hőszigetelő anyagra, lehetőleg több ponton vigyük fel a ragasztó anyagot. Ebben a munkafolyamatban a lábazati járólap lehelyezéssel ellentétben "pogácsák" felvitele ajánlott, és elfogadott.
További megvalósításokért és kivitelezésére keressen fel a weboldalamon:
Üdv:
Barna.
webem, blogjaim, magyarul angolul, és németül olvassátok :): http://www.festekszer.hu ; http://szobafests.blog.com/ ; http://szobafestes.blog.co.uk ; http://mindennapokmindene.blog.nlcafe.hu ; http://szobafestesfestekszer.blog.de ; http://szepvilag.blog.hu/ ; http://moviesforyou.blog.hu ; http://market-inga.blog.hu ; http://eletempercei.blogspot.com/ ; http://hakereselesnemtalalsz.blog.hu/ ; http://szobafestes.blogol.hu ;
2010. február 24., szerda
Hőszigetelés tippek, tudnivalók...
Tudnivaló:
A jelenleg érvényben lévő eu-s jogszabályok értelmében a hőszigeteléshez használt hungarocell, nikecell, (ki hogy ismeri :) ) méretének min. 8cm-nek kell lennie. Ilyen vastagság alatt nem érdemes, és nem szabályszerű hőszigetelő anyagot felrakni.
Tipp:
A hőszigeteléshez használt szigetelő anyagot elemenként legalább 3, javasolt 4-5 helyen kell a falakhoz rögzítenünk, dűbeleznünk.
További jó barkácsolást mindenkinek:
Üdv:
Barnabás
http://www.festekszer.hu